1. fejezet - Skuldabréf

Sziasztok!

Már be is repül az első fejezet, amihez jó olvasgatást kívánunk :)
-saját rajz-

Skuldabréf

1. fejezet

Repkedő saláta, sötét árny, és egy Bludvist

Mikor a tanterem elé ért, a zárt ajtók mögül felbolydult kaptárként szűrődött elő a szünetre váró osztály zsibongása. A zümmögés felmorajlott, s a következő pillanatban kivágódó ajtón át a paprikavörös fejű Snotlout érkezett hasra alig valamivel a lába előtt.

-Ha még egyszer ezt mered mondani... - hallotta Astrid hangját valahonnan a padok közül, azonban mikor belépett a terembe, a lány már a barátnőjével, a kék hajú Stormfly-jal csevegett, mintha mi sem történt volna.

Az első pillanatban szinte mellbe vágta őt az izzadt testek fojtogató párája és a fullasztó hőség, azonban, mikor végre sikerült az ablak mellett álló, firkákkal és jegyzetekkel borított padjához vánszorognia, és kitárta az üvegtáblákat, végre sikerült egy kis levegőhöz jutnia.

A csengőszó elveszett a zajban, s az osztály még akkor is nehezen csendesedett el, mikor Gobber tanár úr belépett a terembe.

Osztályfőnöki. Hiccup lábait a mellette álló, üres széknek támasztotta, s amíg a tanár úr a jegylezárásról és javítási lehetőségekről kezdett olykor trágár viccekkel tarkított előadásába, ő a furcsa, fekete sárkányon kezdett dolgozni a vázlatfüzetében.

Éppen a pikkelyeken dolgozott, amikor valaki kopogott a tanterem ajtaján. Az első pillanatban azt hitte, valamelyik késő, azonban mikor az ajtó kitárult, egy pillanatra elakadt a lélegzete.

- Hát igen, egy dolog, amiről elfelejtettem beszámolni nektek... - a tanár úr vigyora miatt most kedve lett volna felképelni az öreget. - Ezt a tanévet nálunk fejezi be egy új osztálytársatok.

Akkor aztán nyílt az iskolai üzenőlapokkal, tájékoztatókkal és táboros plakátokkal teleaggatott ajtó, s egy fekete árny lépett a terembe. Jobban mondva, egy fiú. Egy fiú, akinek vállig érő, fekete haja volt, ami majdnem eltakarta az egyik szemét. Ruhája is mind sötét darabokból állt, az egyetlen színt zöld szeme, s egy piros kendő jelentette a bal csuklóján, halott sápadt bőre felett. Belépett, körbepillantott, de csak laposan. Sok furcsa arcot látott, kíváncsi tekinteteket, amik mind tudni akarták, hogy ő most mit csinál itt. Mit csinál és mit akar, miért most jött, miért nem következő évben, és miért néz ki így? Tán temetésre megy? Majdnem. Ha jobban belegondol, magát temeti.

- Jó napot... - szólt halkan, s felpillantott a táblánál ácsorgó tanárra. Remélte, hogy letudja annyival, hogy bemutatja és megkéri, hogy foglaljon helyet. Nem akart magáról beszélni, az életéről, hogy honnan jött. Épp elég neki tudnia.

A levegő szinte megfagyott. Az ajtóban álló, erőteljesen goth beütésű srác kényelmetlenül feszengett, amíg a tanár úr kérdő pillantást vetett rá a szemüvege mögül Hiccup pedig, mikor a vázlatfüzetet feltűnésmentesen a padba próbálta csúsztatni, egy szerencsétlen mozdulattal úgy lökte meg az uzsonnásdobozát, hogy az a feszült csendben pokoli csattanással érkezett a padlóra. Hallotta, ahogy mögötte Snotlout csuklásszerű hangot hallat a visszafojtott nevetéstől, majd a tanár úr elnéző pillantásától vörösödött el.

- Csak nyugodtan, Hiccup. Ráérsz...

- Elnézést, tanár úr...

Fülei izzottak a szégyentől, ahogy lebújt a pad alá összekaparni a salátája romjait. Az egy dolog, hogy ebből nem lesz ebéd, az viszont, hogy az ismeretlen srác előtt az első tíz másodpercben sikerült szarrá égetnie magát, egy másik téma.

A fekete ruhás fiú még mindig a küszöbön toporgott, mikor az osztályfőnök feléje sandított.

- Jöjjön beljebb, fiam, nem késett, csak negyed órát... Mindegy, most az egyszer megbocsátjuk, ha nem csinál belőle rendszert. Nézzen valami ülőhelyet, ott a kis Hofferson és a mi jó öreg Snotloutunk között látok egyet, esetleg ott, ha az Ingerman hajlandó odébb húzódni és a Thorston kisasszony leveszi a cipellőjét a székről... megértem, hogy elfáradt a lába, de arra valaki akkor is ráül. Nos? Ja, és persze... Ott van még a Haddock.

Hiccup elvörösödött. Ritkán esett meg, hogy Gobber a vezetéknevén szólította, mint a legtöbbeket, hiszen pelenkás kora óta ismerte, az apja egyik legbelsőbb barátjaként, azonban ez talán inkább nehezített a helyzetén. A zsigereiben érezte az első pillanattól, hogy a fekete ruhás előbb ülne kaktuszba, mint mellé, de azért levette a lábát a mellette álló, üres székről.

- Elnézést a késésért tanár úr, csak eltévesztettem a termet... - szólt halkan az újonnan érkezett, s bátortalanul előre lépett. Kicsit olyan volt, mint egy mozgó, lélegző, járkáló halott. Thorstonék még fogadtak is az elkövetkező öt másodpercben, hogy a srác biztos vámpír. Ugyan a fekete hajú ezt hallotta, de próbált nem foglalkozni a megjegyzéssel. Azonnal leszűrte, hogy az ikrek nem tekinthetőek feltétlenül lángésznek, így elengedte a füle mellett a további célozgatásokat a "vérszívó létére".

Gyorsan szemügyre vette a lehetséges helyeket. A szőke lány nagyon ellenségesen nézett vissza rá, az az Ingerman igazából két helyet foglalt, Snotlouttól a hideg is kirázta, főleg, hogy olyan gúnyosan vigyorgott rá, hogy legszívesebben felképelte volna. Az ikrek alapból kizárva, így maradt a kipirult salátás srác. Odalépett a padhoz, s lassan leült mellé. Egy szót se szólt, s próbálta a legkevesebb helyet foglalni, miközben kipakolt egy tolltartót és két füzetet az asztalra.

Hiccup egy pillanatra megdermedt. Egyszerűen lefulladt, leállt a motor, az agya pedig újraindítást követelt, és hosszú percekbe telt, amíg oldalra mert sandítani, mikor azonban pillantása találkozott a másik őt fürkésző tekintetével, lesütötte a szemét és hangosan nyelt egyet.

- Öhm... nem baj ha ideültem?  - kérdezett rá a srác, s fakó bőre neki is pirulni kezdett. Nem tudta, mit mondhatna, vagy vajon mit gondolhat róla ez a srác... Talán gyűlöli, amiért ideült, és következő órán már ő fog odébb kötözni... Mindegy, lényegtelen... Megszokta, hogy senki nem akar a közelében lenni.

Hiccup nyelt egyet.

- U-ugyan, de-dehogyis - igyekezett eloszlatni a másik gyanakvását, majd a pad alatt sután kezet nyújtott. - Hi-Hiccup Haddock. És te...?

- Uhm... Toothless Fisher - nyújtott kezet a srác is, és kissé félszegen kezet fogtak, aztán mindketten visszafordultak a tanár felé, aki épp Snotloutot ostorozta szavaival, hogy már megint nem képes nyugton maradni, pedig az ő jövendőbeli bizonyítványában is lát kivetnivalót bőven - Oh, a bizonyítvány... - kapott észbe Toothless, és előhalászta a sajátját, majd az adott oldalhoz lapozott és sietve kivitte a tanárnak. Őt már lezárták az előző iskolájában.

Hiccup rosszul leplezett kíváncsisággal pillantott a könyvbe.

- Ha nem indiszkrét a kérdés... miért jöttél el? Tudod, a másik suliból... - Érezte, ahogy a másik összerezzen, és egy pillanatra elszégyellte magát. - Jó, tudom, tudom. Bocs, hogy ilyen... Tolakodó vagyok. Tényleg.. nem muszáj elmondani, ha nem akarod, csak úgy kiszaladt a számon... - vörösödött el ki tudja hányadszor.

- Öhm... Talán egyszer elmondom, de most figyelni szeretnék, ne haragudj - felelte Toothless, nyugalmat erőltetve a hangjába. Hiába, érezte, hogy a srácot ezzel el is kaparhatta a szégyen temetőjébe, így megadóan sóhajtott egyet. - Legyen elég annyi, hogy az ottaniak nem voltak túlságosan elragadtatva a magamfajtától... Most örülsz?

- Bocs... - motyogott Hiccup megsemmisülten.

Valahol megértette a másikat. Ilyen helyzetben ő is utálta volna, ha ismeretlenek zaklatják ostoba közhelyekkel, ehhez persze hozzájön még az, hogy az illető nem Astrid, vagy valamelyik barátnője, hanem Fishlegs után a legnagyobb stréber az osztályban, aki még a salátáját is a padlóra kente... Ahogy észrevette, Toothlessnek sikerült belelépnie, hogy a joghurtos szósz halvány csíkban kenődött szét a bakancsán, de vagy nem vette észre, vagy nem zavarta különösebben.

- A ti jegyeiteket már lezárták? - kérdezett rá végül a srác, látva, hogy Hiccup nem igazán tud nyugton maradni, illetve zavarja, hogy nem beszélhet, hát megadta neki rá az alkalmat. Az iskoláról csevegni unalmas, de legalább nincs benne semmi személyes, már ez is valami.

- Elvileg igen, gyakorlatilag meg... hát, tanára válogatja... Mondjuk igen. A tanár úr - bökött a fejével Gobber felé - két héttel előbb elintézi, mert utálja, mikor lefagy a rendszer a túlterheltségtől, Bludvist tanár úr viszont akkor rontja le a jegyed, amikor akarja... Nem mondom, hogy nem korrekt, de néha igazán lehetne nagyvonalúbb... mindegy, nem terjesztek rémtörténeteket. Azért jó suli ez, remélem, jobban fogod magad érezni... - engedett meg magának egy halvány mosolyt.

A tanár úr elindított a padok közt egy köteg szürkére fénymásolt nyomtatványt, s az utolsó kettőt Hiccup úgy halászta el Fishlegs elől, mielőtt eltett volna még egyet Meatlugnak, a barátnőjének is, aki vagy beteg volt, vagy csak szimplán lógott, mert a vajszívű édesanyja megint írt neki egy kikérőt, mert nem volt kedve suliba menni.

-Itt van - csúsztatta az egyiket Toothless elé, amire kérdő pillantást kapott válaszul.

- Öhm.. Izé... Kösz. Mi ez? - pillantott Toothless a papírra, majd a tanárra, aztán Hiccupra, végül megint a papírra, s közben előhalászott egy tollat, s felnyitotta az egyik füzetét, hogy kipróbálja az íróeszközt.

- Lovastábor - próbálta kisilabizálni Hiccup a néhol feketébe forduló, ügyetlenül fénymásolt lapot. - Szünet első három hete, minden évben van, és elég jó szokott lenni.... A lovak nem szólnak be - vigyorodott el kesernyésen. - Ha az embernek mégsem tetszik, nincs is messze innen... busszal egy óra, ha a forgalmat is beleszámítod - futotta át még egyszer.

- Huh... Hát, nem is tudom... Nem tudok lovagolni, de a nyüzsgés hiánya csábító gondolat - sóhajtotta Toothless, ő is végigolvasva a lapot. Az ár is egész korrektnek tűnt, és eszébe jutott, hogyha ezt kihagyja, sose lesznek barátai. Hiszen az egész osztály erről csacsogott, s már szinte azt is kitalálták, ki kivel lesz egy faházban. - Talán mehetnék... Nem tudom... Te jössz? - pillantott a jelenlegi egyetlen ismerősére.

Hiccup egy pillanatig meredten bámult a másikra. Egy vadidegen, aki végignézte a bénázását a salátával, a fölajánlott helyek helyett mellé ült le, és most tőle teszi függővé, hogy jön-e a táborba?

-Én... i-igen, u-úgy terveztem...

Halálosan biztos volt benne, hogy a másik a nap végére meggondolja magát, és másik helyet választ.

- Oh... Oké. Csak mert jó fejnek tűnsz és más nem hiszem, hogy megtűrne maga mellett a faházban, ahogy hallom - vonta meg a vállait Toothless, és elkezdte kitölteni a jelentkezési lapot, felírva a nevét, a telefonszámát és még néhány adatot. Bal kézben fogta a tollat.

-A-ahogy ha-hallod? - Hiccup rég túl volt már azon, hogy a dadogásra figyeljen. Ilyen nincs. Nincs, nem létezik. Vagy ha van, akkor valami emeletes szopás lesz a vége, ami tovább öregbíti ,,hírnevét"... - A-amúgy kösz... Te... te is.

Nyelt egyet. Egy pillanatig azt hitte, elsüllyed vasbetonon és belmagasságon keresztül, a másik átható, zöld szemei azonban itt tartották. - Mindegy - motyogott, csak, hogy mondjon valamit.

- Kösz... Pedig mindenki szemében a goth srác vagyok... Nem értem, miért kell azonnal kategorizálni, amikor csak arról van szó, hogy jobban preferálom a  fekete cuccokat mint a színeseket... - méltatlankodott halkan Toothless, majd elvette Hiccup elől is a kitöltött lapot, amit aztán beadott a tanárnak, majd visszaült a helyére.

-Na és... nem akarsz egy kicsit mesélni magadról? - használta ki Hiccup az általános zsivajt hogy összeszedje magát. - Tudom, idióta kérdés, de úgy kábé, mit csinálsz szívesen, vagy ilyesmi. Semmi személyes, csak amennyi...

- Mit akarsz tudni rólam? - vágott a szavába Toothless meglepetten. Aztán mikor rájött, hogy elvétette a mondatot, sietve átfogalmazta és már kevesebb önbizalommal, de kibökte - Vagyis... Miért akarsz mindenáron... nos... Tudni rólam valamit?

-Hát... csak gondoltam, hogy... gondoltam, hogy... - Hiccup már nem tudta, mit gondolt. Hogy is bízhatna meg benne ez a fekete srác, miért is nyílna meg neki, ha minden bizonnyal az előző iskolájából is úgy jött el, ahogy megjelent, ostoba, emberi árnyként? - Ha nem akarsz, ne mondj. Csak... csak próbáltam... - nyelt egyet. - Nem tudom, mit próbáltam. Hagyjuk a francba - vette újra ölbe a vázlatfüzetét.

Nem volt számára újdonság a viselkedése. Őszintén szólva egy ideje nem is várt mást.

- Próbáltál barátkozni... Sajnálom, nem én vagyok erre a legjobb alany, mert... Hát... Láthatod... ki akarna egy ilyen barátot mint én? Vagyis... Áh, hagyjuk - Toothless is legyintett, és öntudatán kívül ugyan azt csinálta, mint Hiccup: felcsapta a rajzos füzetét, s egészen hihetetlen módon mindkettejüknek egy nagyon is hasonló sárkány volt az aktuális oldalon készülőben.

-Te... várj. Ezt nézted valahonnan? - Hiccup kérdőn meredt a masik füzetébe. - Ez... Sokkal jobb, mint az enyém...

- Mi? Mi a... Nem, nem néztem sehonnan, ez... fejből ment.. De esküszöm, hogy ez nagyon para így - nézett Hiccup füzetére, s a nagy döbbenet közben egymás mellé tették a két füzetet. ugyanaz a sárkány volt...

-Ez... nagyon komoly... tényleg... itt mondjuk a tied pikkelyei kidolgozottabbak, de... huh...

- Szinte hihetetlen... - sóhajtotta Toothless. Kissé kimerültnek, ha nem gyengének tűnt pár pillanat elejéig. Ezt azonnal leplezni próbálta, ami csak úgy ment, ha a padra támaszkodott.

A másik mindebből semmit sem vett észre, még mindig a rajzokat fürkészte hozzáértő tekintettel.

- Érdekes, nálad a bőre sokkal kidolgozottabb, az a kékes árnyalat tényleg nagyon illik hozzá... hm. én inkább a tüzével igyekeztem, bár nem mondom, hogy életem műve lenne... még dolgozom rajta. Amúgy is ilyeneket szoktál rajzolni? Ja... - hallgatott el. - Megint személyes.

- De, igen, ilyeneket szoktam rajzolni - vágta rá a padtársa, majd elé tolta a vázlatfüzetét - nézd csak meg nyugodtan, de ahogy te is mondtad: nem életem művei.

Hiccup jobban szemügyre vette a rajzokat. A legtöbbön végigvonult valami furcsa, melankolikus hangulat, sok-sok koponya, viking harcosok és rúnákkal díszített tárgyak ábrázolásai, néhány, első pillantásra beazonosíthatatlan vázlat, azonban a sárkányábrázolásaiban rejtőzött valami hihetetlenül erőteljes, ami egyből megragadta Hiccup tekintetét.

- Lenyűgözőek - csúsztatta végül vissza a füzetet, majd kinyitotta a sajátját, azonban, mintha meggondolta volna magát, visszalapozott a másikéban. - Ez a legdurvább... - állapodott meg egy, a rajzon is hatalmasnak látszó, fakó földszínű sárkányon.

- Oh, ja ez? Ezt legalább egy hétig csináltam. Asszem' - felelte valamivel sápadtabban a srác. Még mindig színlelte, hogy jól van, most is csak ezért válaszolt, holott ilyenkor mindig a padra borul, elszámol húszig, és ha addig se lesz jobb, kikéredzkedik, hogy megmossa az arcát. De ezt nem fogja elsütni az első óráján, az biztos.

- Um... minden oké? - Hiccup óvatosan fordult a másik felé. - Nem akarlak bántani, de... eléggé elsápadtál. De most tényleg. Minden rendben...?

 - Öhm... I-igen, nincs semmi baj... Jól vagyok, tényleg... Csak... keveset aludtam, ennyi - vont vállat Toothless, mintha ez egy természetes dolog lenne. Hogy vette észre, hogy a szokásosnál is falfehérebb?

- Hát, te tudod - vont vállat a másik, de látszott rajta, hogy nem nyugodott meg. A levakarhatatlan. - Vizet? Vagy valamit?

Mindegy, békén hagylak, sok vagyok, tudom... de azért... azért kösz, hogy... - nyelt egyet.

- Hé, Hiccup, nyugodj meg, tényleg. Túlpörgöd a dolgot. Jól vagyok, csak pihenek egy kicsit - hajolt lassan a padra, mikor már csak öt perc volt az órából.

- Ahogy akarod... - a zöld pulcsis, nyurga fiú kifújt egy pár rakoncátlan tincset a szeméből, majd a táblára pillantott, végül az órára, majd megint a táblára... Hátul, valahol Papírgalacsinország és Pókhálófölde között Snotlout rosszul leplezett böfögést hallatott, amin a kívül-belül szőke Ruffnut hasfalszaggató röhögőgörcsöt kapott, Astrid és Stormfly gyilkos pillantásokat vetettek az önelégült képű fiú felé, Fishlegs halkan göcögött magában, Hiccup pedig megdörzsölte a homlokát.

- Gyökér... Nem mindenki ilyen ám, nyugi, csak Snotlout... hát, hallottad. Ezzel a megnyilvánulásával kb mindent elárult...

- Majd meglátjuk, hogy fog viselkedni - sóhajtotta Toothless. Eddig is örült, hogy a srác nem vele foglalkozik. Szinte visszaszámolt kicsöngőig, majd elpakolta a cuccait. - Öhm... Elvileg kémiánk jön, az is itt lesz tartva, vagy másik teremben? - fordult ismét Hiccup felé, de csak féloldalasan.

- A tizennyolcasban... Az az elsőn van, ha vársz egy percet, megyek én is - dobálta bele a táskájába a cuccait, majd félig nyitva a vállára akasztotta. - Indulhatunk...

Toothless és Hiccup hagyták el utoljára a termet. S srácok már a folyosón röhögtek valamin, Snotlout vezetésével, akiket hamar kikerültek. - Öhm... jól látom, hogy most csak ötpercnyi szünetünk van? - kérdezett rá Toothless, a telefonján figyelve az órarendet.

- Uhum - Hiccup megindult lefelé a lépcsőn. - Ha kell a mosdó, arra van - mutatott a folyosó vége felé, majd visszafordult a másik felé. Ha kell, megvárhatlak... Annyira nem sürgős.

- Nem szükséges, menjünk inkább - lépett tovább Toothless, főleg, mikor Snotlouték is megjelentek a folyosón, velük végképp nem akart leállni csevegni, nehogy faggatni kezdjék.

- Nem akarlak több személyes kérdéssel zaklatni - loholt mellette Hiccup - de kábé melyik tantárgyakat bírod? Vagyis inkább melyeket bírod ki? Csak hogy humán vagy reál... Hogy ha kérdések merülnének fel tanárokról...

- Hát öhm... Inkább humán, a reál nem az én világom, de értem azt is, ha nagyon kell - magyarázta Toothless, miközben befordultak a kémiateremhez vezető folyosóra.

A csengő kíméletlenül hatolt át a folyosón tülekedő diákok zsivaján. Hiccup majdnem megbotlott, ahogy néhány alsós elviharzott mellette, az egyik még valami bocsánatkérés-félét is motyogott, majd besurrant a szemközti fizikaterembe. Mint aki kivégzésre készül - futott át a fiú agyán, ahogy Toothless nyomában belépett a klórszagú terembe. Az ablakok tárva-nyitva álltak, a tanári asztalon pedig még mindig füstölgött egy kupac beazonosíthatatlan valami, s egy pillanatra megmosolyogtatta a gondolat, hogy talán egy bátor önként jelentkező volt az, de gyorsan az arcára fagyott a mosoly, mikor Snotlout vigyorgó arcába pillantott. A köpcös fiú őt bámulta, és láthatólag cseppet sem zavarta, mikor a tanár úr közben belépett s terembe.

Toothless gyors pillantást vetett a nagydarab, raszta hajú tanárra, aki drámai lassúsággal haladt végig a padok közt. Szeme megakadt az új diákon, aki csak annyit vett észre, hogy árnyékot vetett rá, mikor megállt a pad mellett. Toothless nagyot nyelt, s nagyon lassan feltekintett új kémiatanárjára. Még csak köszönni sem tudott a megszeppentségtől. Az az érzése támadt, hogy Piton professzorral jobban járt volna....

- Hát te vagy az a híres - pillantott le a vézna fiúra, aki önkéntelenül összehúzta magát. A tanár hangja mély volt, és rekedt, és az első pillanatban nem tudta volna megmondani, hogy gúnyolódik-e vagy csak láncdohányos. - Gobber telekürtölte veled a tanárit - folytatta a nagydarab, fekete ruhás férfi. Hiccup ösztönösen igyekezett kerülni a szemkontaktust. Tudta, hogy Bludvist tanár úr nem kedveli őt kifejezetten, így inkább a zsebéből kikandikáló cigarettásdoboz feliratát próbálta kisilabizálni. - Ha úgy viselkedsz, ahogy öltözöl, lehet, hogy jóban leszünk. Ha viszont baszol a tanulásra... - Hiccup majdnem elvigyorodott. A saját osztálya kifejezetten laza tanárnak tartotta Dragót, nekik még azt is elnézte, ha a keresztnevén szólították, és ehhez a felfogáshoz hozzájárult még furcsa külseje és a szabadszájúsága is. - Tudom, csupa ötös voltál, persze - Drago hangja fáradtnak hatott. - Valami vajszívű és hegyes kontyú frissdiplomás tanítónőcske megszánta a szegény emót, vagy rosszul gondolom?

- Nem tanár úr. A volt kémiatanárom szigorú volt, s a lehető legtöbbet várta el. - felelte kissé reszkető hangon Toothless. Iszonyatosan idegesítette és irritálta ez a fazon itt előtte. Úgy bánt vele, mint egy utolsó utcagyerekkel, és akár tanár, akár nem, ha nem fogja vissza magát, akkor ő sem. - Egyébként úgy tudtam, ez egy szabad ország és mindenki olyan stílust követ, amit akar. Mindenesetre a tanár úr összetéveszti az emót a dark-al és a goth-al. Érdemes utána nézni, óriási különbség. Arról nem is beszélve, hogy egyiket se követem.

Hiccup behúzta a nyakát. Lélekben szinte már hallotta a tanár dörgedelmeit Toothless pimaszságát illetően, Drago azonban elhúzta a száját, és egy gúnyos mosoly erejéig elővillantotta szürkés fogait.

- Nem nyalsz be tövig, és ez jó jel - arca Hiccup szerint inkább Toothless közelgő kínhalálát vetítette előre a tábla előtt, a tanár azonban mintha meggondolta volna magát, megindult vissza az asztala felé. - Idén jó jegyeket kaptál - fordult vissza félig - a többit meg majd meglátjuk. De előrebocsátom, hogy jövőre nem leszek ilyen elnéző!

Hiccup csak most vette észre, hogy az elmúlt percben talán nem is vett levegőt.

-Te megvesztél? Neki... arrgh, neki ne pofázz, basszus, ha... Istenek, reméld, hogy a nyáron elfelejti... - idegességében alig bírta elfojtani a hangját.

- Miért? Minek kell félnem tőle, tudom az anyagot, nem vagyok rossz tanuló, hát minek parázzak feleslegesen? Ő is csak egy tanár a sok közül - vonta meg a vállait Toothless. Ő aztán nem fog beijedni, az ilyennek csak a szája nagy. Felesleges aggódnia, és egyvalamit úgyis elhatározott, mielőtt idejött: nem hagyja magát. Nem fogja tűrni, hogy porba tiporják, megtörtént az már elégszer.

- Az, hogy ha valaki, ő nem az a tanár, aki megtorlatlanul hagyja a sérelmeit - fordult el Hiccup csendesen. - Hidd el, megvannak a maga eszközei, hogy lerontson. De - nyelt egyet - te tudod. Bocs, ha az előbb... Durva voltam.

- Aggódsz. Jogos, tényleg minden tanárnak megvannak a maga módszerei. De van egy határ, amit nem léphetnek át. Ezt gondolom te is tudod. Nem tud megbuktatni, mert csak a keretein belül mozoghat, ahol viszont nekem nem ellenfél. Nyugi, meg két és fél hónap elég, hogy elfelejtse - magyarázta Toothless, előkaparva a kémia felszerelését.

Az óra csigalassúsággal telt. Snotlout felelni akart a jobb jegyért, de arra a nyöszörgésre, amit kipréselt magából, még Hiccup sem adta volna meg neki, Drago pedig az első két perc után a székén hátradőlve kérdezett vissza valami apró betűst a tankönyvből, majd a helyére küldte a köpcös fiút.

Még pár felelő után a tanár úr fölemelkedett az asztala mögül.

- Hát mit mondjak? Utolsó óra az évben, most elvileg ki kellene értékelnem benneteket. Egytől tízig tartó skálán? Három. Ez személyenként eltérő lehet - pillantott Hiccupék felé, aki szívesebben lett volna már valahol máshol. Mondjuk egy ajtóval odébb. - Ha valaki kíváncsi, minden jegyetek bent van a naplóban, azon túl meg... szórakozzátok ki magatokat a szünetben, és gondoljatok arra, hogy pár év múlva ti is melózni fogtok a nyáron - vigyorában volt valami, amitől Hiccup egyből tudta: ő nem fogja őket sajnálni.

Toothless nem figyelt az utolsó szavakra, helyette a vázlatfüzetét pingálta a lehető legbonyolultabb mintával, ami egy kémiaóra végén eszébe juthatott. Nem akarta látni azt az alattomos vigyort a kampós orr alatt, a gonosz, sötét kis szemeket vagy a raszta hajzuhatagot. Az első öt percben megutáltatta magát vele, arról nem is beszélve, hogy ez mindkét irányba igaz volt.