3. Fejezet - Skuldabréf

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késéssel, elég sok minden közbejött,d e sikerrel javítottuk a fejezetet. Aki még nem olvasta, annak kellemes olvasgatást kívánunk! :)

~Flake rajza, kérjük engedély nélkül ne másold, köszönjük! ^-^ ~

3. fejezet

Dér a korláton

- Skygge! - hallotta felmorajlani nagybátyja nevetését, mikor kissé zihálva belépett a toronyház hetedik emeletén berendezett, hűvös irodába, ahol a klíma ellenére minden sarokban páfrányok és apró kőkertek buja zöldje világított. - Jó, hogy itt vagy, fiam, már azt hittük, el sem jössz. A lift sajnos elromlott... - vigyorodott el.

- Vettem észre - a fakószőke hajú, izzó kék szemű, nyúlánk fiú körülpillantott a helységben, amelyet Björn Beskytter előszeretettel nevezett tréfásan a barlangjának, ekkor azonban a szomszéd szobából mosolygó nőalak lépett elő egy tálcán néhány üvegcsészével és egy gőzölgő teáskannával.

- Skygge! - tette le a tálcát, amelyen halk csörömpöléssel ütődtek össze a poharak. - Hozzak neked is csészét? Hűvös ám ez a szoba...

Björn lassan felkelt a helyéről, s odalépett megölelni unokaöccsét. - Hogy megy a suli Skygge? - kérdezte széles mosollyal, mire a hölgy a fejét ingatta egy mosoly közepette.

- Nyári szünet van, Björn.

- Éppen ezért jöttem hozzád - csusszant ki sután az öleléséből Skygge. - Tanácsot kérni. Tudom, hogy Cutter asszony is tanított régebben - fordult a nő felé félénk mosollyal - de... azon gondolkoztam, megpróbálkoznék mégiscsak... Az orvosival. Mérnöknek lenni... ugh... hát... a fizika mindig is ment, a biológia és a kémia viszont kell az orvosihoz. Nem... nem tudnám magam elképzelni mérnökként. Néha úgy érzem, nekem... nekem nem ez a feladatom. Itt szárazon vesszük a dolgokat, papíron számolunk és... azért egy épületet felépíteni másfajta munka, mint életeket menteni... nem...? - félénken pillantott a nagybátyjára.

- Skygge, ezt már annyiszor megbeszéltük... Tudod, hogy a mérnökin jó kezdőlökést kaphatnál, van érzéked hozzá - próbálta győzködni unokaöccsét Björn, nem sok sikerrel.

- Biosz? Abban tudnék segíteni - Cutter asszony olyan hirtelen szólalt meg, mintha az előbb nem tiltakozás hallott volna Björntől, hanem helyeslést - Van is egy kiváló gimi a közelben, ahol talán megpróbálkozhatnál. Berk High School, azt hiszem. Nyár van ugyan, de szerdánként van ügyelet, és ha felvételi kell, majd felkészítelek a nyáron.

Skygge fölkapta a fejét.

- Csakugyan? Az... az tényleg... tényleg nagyon jó lenne! Pszichiáterként... uhm. Kémiából is kéne emeltezni. Ha esetleg erre tudna valakit javasolni.... vagy keressek az iskola honlapján? - egészen felvillanyozódott.

- Kémiából valamennyit én is tudok, de a legjobb lenne, ha az iskolánál érdeklődnél - felelte kedvesen Cutter asszony, aki aztán a megsemmisült Björnre pillantott.

- Akkor azt hiszem nincs választásom, ugye? Biztos abba a Berk suliba akarsz menni Skygge?

- Azt hiszem, ha ez a módja, mindenképp - a fiú arcán egy pillanatra felvillant az öröm. - Köszönöm a tanácsot, asszonyom - fordult a nő felé, majd újra a nagybátyjára pislogott, aki megsimította deres, gyűrűvel összefogott szakállát.

-  Legyen hát... Akkor ma telefonálok az iskolának, szerdán pedig együtt bemegyünk, és elintézzük - bólintott rá nagy nehezen Björn. Ugyan nehezen tudta erre rászánni magát, de az unokaöccse szava mégiscsak többet ér most, hiszen az ő jövőjéről van szó.

- Kedves tőled, de... szerintem, ha el tudod intézni a telefont, a többit megoldom - villantott egy mosolyt a nagybátyja felé, majd Cutter asszonyra pillantott, aki egy széket húzott az asztalhoz, és elvette az egyik csésze gőzölgő teát. Skygge az arcát tanulmányozta. Negyven körül járhatott legfeljebb, hajába azonban néhol őszes szálak vegyültek, széles, kiugró arccsontja és keskeny álla pedig kihangsúlyozta a világba gyermeki ártatlansággal tekintő, örökké vidám, tengerzöld szemeit.

- Biztos ne hozzak egy kis sütit? Nem gond - ajánlotta ismét a hölgy, de amikor fejrázást kapott válaszul, csak megvonta a vállait. Nem volt az a sértődékeny típus.

Tíz perc múlva aztán otthagyta őket, s lelépcsőzött a harmadikra egy halom papírmunkát cipelve. Nem szerette az irodában intézni ezt, jobb volt otthon, a saját kis íróasztala mellett. Könyökkel nyitotta, s lábbal rúgta be az ajtót is, annyira tele volt a keze.

Mikor az asszony belépett, a férfi fölkapta a fejét. A másik, úgy tűnt, észre sem vette őt, azonban ahogy szusszanva megszabadult a papírkötegektől, a férfi nesztelenül lépett mögéje. Az asszony halkan felsikkantott, mikor karjait a dereka köré fonta, majd halkan elnevette magát.

- Cloudjumper!

- Ennyire ijesztő volnék? - vigyorodott el a másik, és puhán a nő nyakába csókolt, aki apró sóhajjal megsimította a karját. - Csak nem félsz, Val?

- Ugyan, egy magadfajta szelíd, báránylelkű vöröstől? Ugyan miért félnék? - kuncogta a nő, miközben megperdült az ölelésében, s Cloudjumper nyaka köré fonta a karjait.

- Csak mert úgy sikoltottál, mintha sárkányt láttál volna - dorombolta a férfi, majd az asszony ajkaira tapasztotta a száját. Karjait szorosabbra fonta a dereka körül, ahogy Valka ujjai örökké borzas hajába túrtak, s érezte, ahogy a másik megborzong a karjai közt, mikor hegyes, rózsaszín nyelve az övéhez ért. - Ugye ma már nem akarsz visszamenni dolgozni...?

- Van még sajnos papírmunkám, de azt már itthon megoldom - magyarázta az asszony, még mindig a karjai közt.

- A papírok megvárnak, nem? - szuszogott a másik illatos, rőtbarna hajába a férfi, hogy az halkan fölkacagott. Ahogy a csípeje a férfihez simult, a ruhán keresztül is érezte a másik ágaskodó vágyát, azonban ez nem volt a megfelelő pillanat.

- Cloud, ne most - tolta el szelíden az asszony, s megsimogatta az arcát - Daggry bármikor hazajöhet a kis barátnőjétől, tudod.

- Hát... te tudod - sóhajtott a férfi lemondóan, de még nem engedte el a másikat. - De attól még gyönyörű vagy - mosolyodott el fáradtan. - Tudok valamit segíteni? Én mára végeztem...

- Nahát, hirtelen milyen szorgalmas lett valaki - nevetett fel Val, miközben az íróasztalhoz ült egy nagy bögre kávéval. - Ezekkel hamar végzek. Estefelé meg elviszem Daggryt a szembe házba, a negyediken lakik az osztálytársa, lesz valami nyárköszöntő pizsiparti, szóval este se lesz itthon.

- Este sem lesz itthon? Hmm... - szuszogott bele az asszony hajába - Ami azt illeti, szerintem el tudjuk magunkat foglalni.

- El, viszont ha segíteni akarsz, illegesd át magad a konyhába és csinálj valami süteményt, hogy a gyerek tudjon mit vinni - kérte Cutter asszony, most egy kicsit türelmét vesztve. Férfiak...

***

Skygge egy percig az asszony után becsukódó ajtót bámulta, majd mereven a nagybátyjára pillantott. Tudta, mi következik.

- Skygge. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy mi a következő napirendi témánk - sóhajtotta Björn, az asztalára könyökölve.

- Tudom. Hogyan fékezzem meg magam, számoljak húszig, ne gondoljak rá, éljem ki magam máshogy, satöbbi... Björn, én... én nem akarok ezzel foglalkozni! Minél többet gondolok rá, annál erősebb, és minél erősebb, annál nehezebb nem gondolni rá, te érted ezt?

- Először is, nyugodj meg és ülj le. Ide figyelj Skygge, ha így állsz a dologhoz, nem győzhetsz. Ez nem így működik fiam. Én tudom, hogyan tudod kontrollálni, és most nem a számolgatásról beszélek. Ha eljössz ezekre a foglalkozásokra, garantálom neked, hogy nem lesz több "baleset". Mert már ura leszel önmagadnak - magyarázta neki a nagybátyja.

- Nem, nem erről van szó! Éppen az, hogy nem megy... mert akármit próbálok, az mind a tüzeseknek van, és ők... ők valahogy máshogy működnek. Nem akarok. Ennyi az egész. Ahogy neked sem volt könnyű, neked kéne a legjobban tudnod! - fakadt ki.

- Skygge! Azt ilyenkor midig elfelejted, hogy én is megtanultam valahogy! - Björn úgy csapott az asztalra, mint soha korábban. A bögre is letáncolt onnan. - De most nincs erőm erről vitázni, eredj szépen haza, erre majd még visszatérünk, ha belátod, hogy bizony szükséged van a segítségre!

A fiú megdermedt. Nagybátyja ritkán jött ki a sodrából, ilyenkor azonban nem szeretett volna a közelében lenni. Semmi sem jelezte előre, viszont neki most szüksége volt a segítségére. A jeges, kék pupillák kitágultak majd összeszűkültek, a következő pillanatban azonban Skygge megjátszott alázattal hajtotta le a fejét.

- Legyen, ahogy mondod. Már itt sem vagyok... Már itt sem vagyok - hátrált ki az ajtón, majd mikor kiért, pánikszerűen rohanni kezdett lefelé a lépcsőn. Dühében legszívesebben sikoltozott volna, azonban uralkodott magán...

Azt viszont már nem vette észre, hogy ujjai nyomán a korláton kivirágzik a dér.

***

Második nap a táborban. Kora reggel. Csörgött a telefon, egy órával a közös ébresztő előtt, ez is Hiccup tanácsa miatt volt, hogy legyen idejük kikászálódni az ágyból, kényelmesen felöltözni és reggelizni. Toothlesst zavarta a kis szerkezet keltette ricsaj, s morgolódva a másik oldalára fordult. Máris reggel volna?....

Hiccup felült. Kinyomta a csipogó telefont, majd igyekezett kikászálódni a tagjaira tekeredett takaróból, majd álmosan megült az ágy szélén. Az előző nap rengeteg új impulzusa és a Toothless rosszullétével kapcsolatos aggodalmai kimerítették, nem is beszélve arról, hogy Toothlessel késő éjszakáig beszélgettek. A fiú mintha valami különös megnyugvást talált volna a sötétben, szinte magára talált és otthonosan mozgott benne, s állítása szerint elég jól látott is, azonban itt, távol a falvak és városok utcai lámpáitól a csillagok milliárdjai úgy tündököltek, mintha az észak zöldben égő lángnyelvei táncoltak volna az égen.

- Ébren vagy? - sandított fel a másikra, aki nem tűnt túl lelkesnek a felkelést illetően.

- Ühüm... - mormogta a fekete hajú, még mindig neheztelve a koránkelésre. Morgósan felült, tiszta kóc hajáról tudomást sem vett, csak a szemét törölgette. A létrát alig látta, miközben lemászott az emeletről, s elcsoszogott a fürdőig, hóna alá csapott ruháival. Mikor kijött, ugyan felöltözve és megfésülködve, de ugyanolyan nyúzott arccal, enyhén üveges tekintettel bámult a világba.

- A reggelit ágyba hozzam, vagy a hallban kívánja elfogyasztani, mylord? - nevette el magát Hiccup, mikor megpillantotta. - Ha minden igaz, tartós tejre és kétujjnyi vastag kenyérre számíthatunk valami rózsaszín húspótlóval - vigyorgott, majd megvonta a vállát. - Tábori kaja, de lehetne rosszabb is...

- Nem vagyok finnyás, annyira - nevetett a srác is, miközben felszenvedte csontos lábára a cipőjét, s elővett vagy két doboz gyógyszert, s mindkettőből bevett egy-egy szemet, utána zsebre vágta az inhalátort és a mobilját. - akkor megyünk reggelizni?

- Nyugi, még fél óránk van az ébresztőig - nevette el magát Hiccup, majd hunyorogva pillantott a másikra. - Viszont úgy sejtem, Fishlegs bőröndje tartalmának körülbelül a fele kajából áll... én már csak tudom, anno kétszer is vele voltam egy szobában...

- Nahát. Rendes gyereknek tűnik az a srác, az egyetlen akinek nem a beszólogatás az első, rajtad kívül persze. - felelte Toothless az ajtóból. Szerette a kellemes, reggeli, még hűs levegőt.

Hiccup a küszöbre telepedett, és odébbcsúszott, hogy a másik is elférjen mellette.

- Én is kedvelem. És nemrég összejöttek Meatluggal, az a dundi, barna hajú lány, tudod, tiszta bongyor... nagyon... jó látni őket együtt. Mintha mindkettőt kicserélték volna - mosolyodott el.

- Na és te? - kérdezett vissza Toothless, miközben letette magát mellé. Ugyan szeretett volna sietni a reggelihez, mégis belátta, hogy felesleges ilyen korán nekivágni a sétának. - Neked van barátnőd?

Hiccup kesernyésen elvigyorodott.

- Láttál valaha egyetlen lányt is a közelemben? - Toothless kérdő pillantására azonban lehajtotta a fejét. - Jó, azért ez ennél egy kicsit bonyolultabb... - kezdte újra egészen más hangon, hogy a másik érezte, hogy igazat mond. - Tudod... ehh... ha most mindent kitálalok, akkor... figyelj, ha ez neked kellemetlen, akkor nyugodtan alhatsz máshol, vagy bármi, csak...

- Hiccup, ha nem akarod, ne mondd el, de ne feledd: barátok vagyunk, oké? Te vagy az egyetlen, aki nem volt bunkó velem. Ezért én se leszek az. Megígérem - emelte meg egyik kezét Toothless. Sejtett valamit, de inkább megvárta, hogy Hiccup magyarázza el.

- Ehhem... tudod... - a fiú homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. - Az a helyzet, hogy én... soha nem voltam jóban lányokkal. Pontosabban alsóban voltak lány barátaim, meg minden, még egy időben Astridékkal is lógtam, és próbáltam elhitetni magammal, hogy szerelmes vagyok bele, de... nem ment. Én... én még soha nem szerettem úgy lányt, Toothless, hát... hát normális ez...? - pillantása segélykérően kutatta a másik arcán a megértés akár legkisebb jelét is.

- Talán még nem jött el Az a lány... – Toothless nagyot nyelt. Lelki szemei előtt megjelent egy alak, akit egy darabig szinte bámult, erőt merített belőle, majd olyan gyorsan engedte el, ahogy jött. Ezt már megtanulta.

- Hhh... lehet, hogy igazad van... persze, Az a lány - vakarta meg a tarkóját Hiccup. Sejtette, hogy olyan vörös lehet, mint egy rák, és magában már biztosra vette, hogy eddig tartott a másik barátsága.

Ez már túl sok volt. Nem kellett volna eddig mennie.

- Hé... Mondom, hogy nem fogok megsértődni... Mármint, azt hiszen tudom, mire akarsz kilyukadni .. - bökte ki végül Toothless. S valamiért nem zavarta a tény.

- T-tényleg? - Hiccup arcán hitetlenkedés tükröződött.

- Igen. Vagyis, azt hiszem. Na és mit látsz? Felpattantam már hogy csomagoljak és másik házba költözzek vagy még mindig itt ülök veled? - a mondat végére egy halvány, de bíztató mosolyt is kapott.

- N-nem. De... tényleg, ha feszélyezve érzed magad, csak szólj, és... szóval.. Érted. - Maga elé pillantott. - Tudod... eddig nemigen beszéltem erről senkinek. A többséget nem érdekli, mások meg kiakadnának rajta, bármilyen toleránsnak tartják is magukat... ne haragudj, hogy ezt így rád zúdítottam - emelte föl a fejét. - Amikor kisebbek voltunk, az iskolában sokszor néztek a fiúk titokban korhatáros videókat... persze én is. De... valahogy mindig... egyfajta undort váltott ki. Nem maga a meztelenség vagy az aktus... egyszerűen azok a nők... ehhm.

- Hiccup, hé, semmi baj. Nem érzem magam feszélyezve. És tudod, valahogy nem lepett meg. Vagyis igen, meglepett, de nem nézek rád másképp, mint korábban - Toothless ezt most egészen komoly tekintettel mondta. És a mozdulataiból is látszott, hogy nem érzi magát kínos helyzetben, csupán több mindennek rájött a magyarázatára.

A másik arcán hitetlenkedő, halvány mosoly jelent meg.

- Ko-komolyan? Hát... köszönöm, hogy végighallgattad... tudom, hogy nem egy nagy történet, de... nem tudok rajta változtatni. Először ijesztő volt, azonban ma már...

- Megszoktad. És ilyen vagy, tudom. Hiccup, ne is hagyd, hogy bárki is megpróbáljon megváltoztatni. Te úgy vagy jó, ahogy vagy... Arról nem is beszélve, hogy nálad nagylelkűbb emberrel még nem találkoztam. Mégis ki más tűrt volna meg engem a faházában? - Toothless sajnos ezt is jól látta. Ő is más, egy sötét ruhás, goth valaki...

- Ugyan! Ott van például Fishlegs... - hárította el Hiccup, azonban látszott, hogy jól esnek neki Toothless szavai.

- Ja, biztos. De ő nem a legérdekesebb figura, akit ismerek. Te pedig egy színes egyéniség vagy, mindig tudsz újat mondani, és ez érdekes. Plusz te vagy az első barátom életemben. - Toothless próbálta titkolni az emögött rejlő keserű emlékeket a magányos, szobában kuksolós, betegeskedős gyerekkoráról, de nem igazán járt sikerrel.

- Azt mondod... azt mondod? - Hiccup fölemelte a fejét. - Ha-hasonlóan... hasonlóan voltam én is. Persze biztosan nem ugyanaz... a vagdo... az önbüntetés nekem valahogy kimaradt...

Toothless egy pillanatra megvillantotta a szemeit. Majdnem kimondta azt a megbélyegzőnek ható szót, de mégse... - Én... Nem egészen azért csináltam... Vagyis, nem mindig....

- Csak azt mondd, amit... ami jól esik. Tényleg nem azért mondtam, csak tegnap... őszintén szólva örülök, hogy kiderült. Akkor talán jobban tudok vigyázni, hogy ne... hogy ne bántsalak meg.

- Miért bántanál meg, hm? - kérdezett vissza Toothless. - Te olyat nem is tudsz szerintem, nem úgy vagy programozva- nem bírta ki, ennél elnevette magát.

- Ugyan, menj már! - Hiccup nevetve felpattant, és hozzávágta a legközelebbi tárgyat, ami a keze ügyébe került. - Nesze, törülköző! Én itt kiöntöm a lelkem, te meg itt be akarsz programozni...

Toothlesst aki valaha is hallotta önfeledten nevetni, az Hiccup volt. A srác most annyira kacagott, hogy hanyatt elborult a küszöb előtt.

- Ugyan, menj már! - ismételte Hiccup, majd leguggolt a másik feje mellett, és a mutatóujjával megbökdöste. - Élsz még? - ugrott hátra, mikor a másik ujjai a bokájára fonódtak. - Egy zombi...?

- Ravr! - ugrott hirtelen felé Toothless, de még épp időben megállt, hogy aztán újra nevethessen, végül pedig felkelhessen. Leporolta magát, aztán becsukta a faház ajtaját. - Na jó, most már tényleg menjünk reggelizni. Tudod, bevettem a gyógyszert és kéne valami, hogy ne legyek rosszul. Utána pedig megkeresem Gobbert, és szólok neki, hogy... hát, egy kicsit érzékenyebb vagyok.... - megfogadja hát a tanácsát...

Hiccup vigyorogva indult meg a nyomában.

- Hát mégsem ágyba kéri a reggelijét?

A tábor most már tényleg ébredezni kezdett. Gobber kürtje rekedten hasított bele a nyári reggel csendes zsongásába, amelyet a milliónyi fűszál növekedése, a levelek suttogása, a lovak legelésének ropogtató hangjai tettek némává és élővé. A faházakból diákok kecmeregtek elő, ki frissebben, ki nyúzottabban, Hiccup pedig elégedetten nyugtázta, hogy a tegnapi kellemetlenkedő társaság még sehol sincs.

- Vagy... keressem meg Gobbert reggeli előtt...? - mélázott hangosan Toothless, arra gondolva, hogy esetleg a reggeli után máris kezdődnek a programok. Remélte, hogy a tanár nem fog úgy dönteni, hogy minden felügyelővel hangosan közli, hogy rá vigyázni kell... Még az is megfordult a fejében, hogy inkább mégsem szól neki, de akkor Hiccup kitekeri a nyakát.

- Talán az volna a legjobb megoldás... - Hiccup idegesen megrezzent, mikor Snotlout hangja belehasított a diákok halk zsibongásába, azonban a tanár úr már látótávolságon belül volt, így inkább visszanyelte a mondandóját.

- Oké... Akkor... Majd az ebédlőben találkozunk, ne miattam kelljen neked is a sor végére kerülnöd majd... - sóhajtotta a fekete hajú, s hamarosan kivergődte magát a diákok tömegéből, s Gobber után vetette magát. Kocogva érte utol. - Öhm... Elnézést, tanár úr... beszélhetnénk?

- Fisher! Amikor csak akarja, miért? Ha valami gond akadt a házukban, akkor a tulajdonosoknak kellene róla szólni, de talán tudok segíteni... - dörzsölte meg a borostáját Gobber.

- Nem, nem a házzal van gond, az tökéletes, csak... Uh, szóval Hiccup rábeszélt, hogy szóljak a tanár úrnak és... Az a helyzet, hogy ez elég fontos dolog... Csak nem... Nem annyira szeretném világgá kürtölni... - kezdte kissé szedve a lábait Toothless, hisz nehéz volt lépést tartani a kétméteres tanerővel.

- Igen...? - Gobber megtorpant. - Ha olyan jellegű a dolog, előrebocsátom, hogy ha felelősségre vonnak, kénytelen leszek szólni a szüleidnek, de...

- Beteg vagyok, tanár úr... - Toothless ugyan a szavába vágott, de ott le is fagyott. Nem tudta hirtelen kifejteni, ezért előkaparta a zsebéből az orvosi papírját, ami kifejtette és megmagyarázta a problémát három sorban, illetve összegezte a szedendő gyógyszereket, megemlítette az inhalátort és a vészhelyzet esetén használt injekciót. Toothless ezt átnyújtotta a tanárnak,s feszülten várt, míg az végigolvasta.

- Hmm. Ezt nem ártott volna, ha hamarabb kiböki, de most már mindegy - ingatta meg a fejét jóságosan, amitől arca enyhén komikus kifejezést öltött. - Ha a gyógyszerek megvannak, nem árthat, ha más is tudja, hol, viszont nem erről fogok pletykálni az ebédlőben, elhiheti - hajtogatta össze a papírt. - Ez nálam maradhat a tábor idejére, de szóljon, mielőtt elmegy, mert ha én hazaviszem, annak papírgyűjtés lesz a végső nyughelye.

- Van még belőle otthon tanár úr, nyugodtan megtarthatja. Izé... A gyógyszereket meg minden ilyesmit a táskámban tartok, Hiccupnak már mondtam hol, ő a szobatársam. Izé, öhm... De nem szeretnék emiatt kimaradni a programokból - tette hozzá Toothless, reménykedő arccal, hogy nem ő lesz az, aki végig ülni fog és nézni, ahogy a többiek szórakoznak.

-Azt maga tudja, mit csinálhat és mit nem... elég idős hozzá, azt hiszem. Ha rosszul van, üljön le bármikor. Haddockban meg... Haddockban meg lehet bízni.

- Tudom, tanár úr. És köszönöm a bizalmat - bólintott neki enyhe mosollyal Toothless aztán ő is elviharzott az ebédlő felé. Meglepte, mikor Hiccup integetett neki, maga mellett egy üres hellyel és egy adag neki szánt müzlivel. Boldog mosoly úszott az arcára, miközben letette magát mellé - köszi, hogy hoztál nekem is.

- Mitagadás, marha megterhelő volt... - vigyorodott el a másik. - Na? Sikerült? Vagy Gob... a tanár út mit mondott? - váltott gyorsan hangnemet, mert az említett tanerő bekocogott az ebédlőbe, Hiccup pedig a müzlije fölé hajolt, hogy elrejtse a vigyorát.

- Nincs semmi gond - felelt Toothless, miután a tanár megfelelően eltávolodott tőlük. - Rendes az öreg, szerencsére. Azt mondta, nem fog beleszólni hogy mit csinálok és mit nem, de mondtam hogy a gyógyszer dologról te tudsz.

- Remek - vigyorgott rá Hiccup két kanál müzli között. - Mondom, tud jófej is lenni, ha akar... - pillantott körül, majd közelebb hajolt. - De Bludvist... azért a suliban nem ez a szokott formája. Szerencséd van, egyelőre úgy fest, bír téged...

- A fenéket kedvel, biztos pikkel rám. Már csak azért, aki vagyok, nem sok reményt fűzök hozzá, hogy érettségiévben lesz jobb jegyem kémiából mint  a kettes... - Toothless már látta előre a dolgot. Mindig olyan kérdést kap majd, hogy ne tudjon rá válaszolni, és akkor összedől a rendszer. Neki jól kell tanulnia és kész. Muszáj. Vagy a nevelői megunják, és mehet vissza az árvaházba...

- Azért azok után ahogy lepattintottad és mégse küldött el a francba, egész... jó eredmény. Nem láttad te még, milyen az, ha felcseszik az agyát... - pillantott rá Hiccup. - Ha meg nem abból mész tovább, kit érdekel a kémia? - erőltetett mosolyt az arcára.

- Hát... igaz mondjuk. Lehet, hogy majd jövő évben kimutatja a foga fehérjét, az elefánt sosem felejt. Talán az ő szótárában is szerepel a vakáció, és csak azért nem morog most annyira - közölte még Hiccuppal a fekete hajú, s ő is folytatta a reggelijét. Hamarosan aztán nyílt a ház bejárati ajtaja, s egy korukbéli, ám nem hozzájuk tartozó, fekete hajú, sötétzöld szemű, copfos srác csörtetett át az étkezőn, talpig lovaglóruhában. - Anya - szólította meg a tulajdonos asszonyt. - Zápor már megint kirúgta a karámajtót, nem tudom mi van vele.

- Elefánt...? - vigyorgott Hiccup, az újonnan érkezett azonban az ő figyelmét is magára vonta. - Anya..? Pedig ezt a srácot esküszöm, egyszer sem láttam az elmúlt három év alatt...

- Hát én meg még annyira se Hicc - Toothless kénytelen volt halkan nevetni, bár elismerte, hogy ez a gyerek hasonló stílusú cuccokban flangál mint ő, azt leszámítva, hogy sokkal helyesebb, izmosabb, jobb kiállású, mint ő... Olyan ideál, amit ő maga sose fog tudni elérni a nyomorék asztmája miatt... Az tette ennyire... semmilyenné...

- Vajon miért is nem csodálkozom - bökte meg a másik, a fiú azonban, mintha megérezte volna, hogy róla van szó, mélyzöld szemeit kutatóan emelte rájuk. Talán némileg bizalmatlanul, már-már ellenségesen, azonban Hiccupnak nem volt ideje ezen gondolkozni.

Gobber ugyanis felállt az asztaltól, és összecsapta a tenyereit.

- Na jól van srácok, tíz perc múlva gyülekező a karámoknál, a lovasoktatóitok majd mindent elmagyaráznak - közölte velük, mire a sötétzöld szemű még morcosabb lett, mondott valamit még az anyjának az ajtó felé mutogatva, aki alaposan leteremthette, hisz a srác kiviharzott a házból. - Menjünk mi is, tíz perc nem sok és még át kéne öltöznünk. Mármint, legalábbis én keresek valami lovaglásra alkalmas hacukát - kelt fel az asztaltól Toothless. A fél reggelijét otthagyta.

- Nem eszed meg? - a másik tétován pillantott rá. - A lovaglás sok erőt kivesz, főleg, ha nem vagy hozzászokva... - neki ugyan mondhatta. Gyorsan belapátolta hát a sajátja ázott maradékát, majd követte a barátját.

Toothless mintha meg se hallotta volna. Mert nem akarta, nyiván, s olyan gyorsan távozott az épületből, mint az előbb tetszetősebb hasonmása.

- Hé, várj meg! - iramodott meg, hogy beérje, mikor megpillantotta Snotlouték a faházak felé rajzó csapatát. - Na, már csak ez hiányzott... - gyorsította meg a lépteit, azonban elkésett.

- Hé Haddock! Mennyit fizettél az emonak, hogy veled legyen egy szobában? Este biztos forró volt a hangulat - röhögte a kötekedő srác, ám pechére ezt Toothless is meghallotta. Megfordult, s ritka nagy méreggel visszasietett Snotlout elé.

- Na ide figyelj takonygombóc, most vagy elhordod magad egy nyikkanás nélkül, vagy én cipellek ki a farkasok közé! Aztán majd meglátjuk, ott milyen forró lesz a hangulat!

- Toothless, kérlek... - Hiccup karonragadta a másikat, hogy elvonszolja onnan, azonban az még nem fejezte be.

- Snotlout, lődd már le magad! - A vörös hajú, szikár Hookfang hangja inkább unottnak tűnt. - Ha basznak, basznak, mi bajod van vele?

- Hogy mondod? - Toothless csak jobban felhúzta magát. Hangja szinte sziszegés volt, miközben erre a Hookfangre nézett. - Hogy van pofád ítélkezni valami olyan témáról amiről fogalmad sincs?! Gyökerek... - nem volt türelme tovább ottmaradni, sarkon fordult és elviharzott, mielőtt egy isteneset lekevert volna.

- Nem ítélkezem, te fasz, nem érted, hogy épp ezt mondom, bazdme...

- Be lehet fejezni! - Hiccup nem mert hátrafordulni, Drago hangja azonban úgy csattant, mint az ostor. - Pont leszarom, hogy ölitek meg egymást otthon vagy a szabadidőtökben, de ha feltűnt volna, az órátok elvileg ebben a pillanatban kezdődött el - vett vissza a hangerejéből.

- Tanár úr, mi csak... - kezdte volna Stormfly ártatlanul, a tanár azonban leintette.

- Magyarázkodj az oktatónak, ne nekem! Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni neki, ha ilyen belépővel mutatkoztok be neki - vigyorodott el.

- Elnézést kérünk, tanár úr, nem fordul elő többet - szólt váratlanul Toothless, igencsak nagy magabiztossággal, aztán intett Hiccupnak, hogy menjenek inkább a karámokhoz, mert már tényleg nincs idő átöltözni. Nem az ő hibája volt, valamiért mégis ő zárta le a vitát. Bár érezte, hogy Snotlout és Hookfang ezért még meg fogják szorongatni.