Zene :D

2017. szeptember 1., péntek

8. Fejezet - Skuldabréf

Sziasztok!
Iiiigen, megcsúsztunk, megint. Nos, a nyár az nyár, és se kedves Flake, se én nem voltunk itthon, ne haragudjatok érte, teljesen el voltunk havazva, de talán mostantón sikerül egy kicsit visszarázódnunk. Nem is húzom tovább a szót, folytatódjon a történet ^-^
Jó olvasást kívánunk mindenkinek!

(Az illusztráció Flake munkája, kérjük, engedély nélkül ne másold)
~Reptile

8. fejezet

Filmszakadás

Toothless olyan hamar ért vissza, hogy még magát is meglepte. Szinte feltépte az ajtót, amit be is csapott maga mögött, s meg sem állt a szemközti falig. Mikor elfogyott a lendülete, váratlanul lerogyott a fal tövébe, aminek a hátát vetette.
- Toothless! Minden... minden rendben? - Hiccup aggodalmasan guggolt le mellé.
Válasz nem érkezett. A fekete hajú térdeire hajtotta a fejét, amiket át is karolt közben. Összehúzta magát, amennyire ez csak lehetséges volt.
Hiccup óvatosan húzódott a másik mellé, és puhán zárta a karjaiba.
- Nyugalom... Nincs semmi baj, most már semmi baj... Most már biztonságban vagyunk... shhhh...
- Nem... Nem.... Nem az bánt... hanem, hogy... Látnod kellett, mi vagyok... - Toothless nagyon lassan emelte meg a fejét, de eszébe nem jutott volna a másikra nézni.
Mégis... Az ölelés valahogy... jól esett.
- Hogyhogy mi vagy? - Hiccup meghökkent. - Ha nem akarsz róla beszélni, ne mondd el, de...
- Hiccup, figyelj... Hallottál... hallottál már a sárkányerejűekről? Vagy sárkánylelkűekről, sokféleképp mondják… - hangzott el a kérdés néhány perc múlva. Ennyi kellett Toothlessnek, hogy összeszedje a gondolatait.
- Um... - a fiú zavartan pillantott rá. - Akik irányítani tudják a tüzet? Hallottam pár balesetről, ahol...
- Ahol elszabadult az erejük, és indokolatlan lakástüzeket indítottak, de ők maguk sose haltak bele. - Toothless befejezte ugyan helyette, de a szemét menten lesütötte. - Mondtam már neked... Hogy... Hogy haltak meg a szüleim?
Hiccup kővé dermedt arccal meredt rá.
- Azt mondod...
- Igen... Erre mutatnak a jelek, mert... Mindenki mást mondott... Elektromos tűz, ottfelejtett teáskanna, gázszivárgás... Minden egyes alkalommal más válasz... De... Én... Tudom... Hiszen... Alig voltam négy éves! Ki a franc tudja olyankor kontrollálni az... Istenem... Minden az én... Az én hibám... - feje ismét a térdére hajolt, s halk hüppögés hagyta el ajkait.
- Szóval... - Hiccup nehezen fogta fel a szavait. Sárkányerejűek, lakástűz, Toothless szüleinek a halála... Farkasok, robbanások, erdő... sok volt ez egyszerre.
- Annyira sokszor mondtad már nekem, mindig ok nélkül... Hát én most okkal mondom: ha akarod, fogom magam és átköltözök egy másik háza, és ígérem, soha többé nem kell elviselned. Végül is, az ilyen szörnyetegek esetében ez megérthető, mint amilyen én vagyok...
Hiccup az első pillanatban úgy pislogott, mint egy levelibéka, azonban arcára lassan halvány mosoly kúszott.
- Azt mondod...? Akkora szörnyeteg vagy, hogy sikerült egy falkányi farkast a gatyájukba pisiltetned, és megvédeni a csapatot. Olyan marha félelmetes és visszataszító vagy, ha nem tudnád, hogy csupa mazochizmusból ölelgetlek két napja egyfolytában, és ha akarsz, én ugyan nem foglak meggátolni abban, hogy másik házba költözz, viszont ha nincs ellenedre, akkor mennék veled én is - nevette el magát a másik arcát látva.
Toothless nem nevetett, csak nagy szemekkel pislogott felé. Ez most komoly? Tényleg komoly? Hiszen... nem is fél tőle? Az meg hogy lehet? - Hiccup, de hát... én...
Nem fejezhette be, mert a másik ajkai szelíd erőszakkal tapadtak a szájára.
Hiccup szorítása szinte már fájt, azonban ez most megnyugtatóbb volt bármilyen üres szónál.
Toothless meg se próbált kiszabadulni. Egyszerűen nem akart, s hamar elernyedt a karjai közt.
- Ne menj el. Kérlek... - Hiccup hangja valahol a nyöszörgés és dorombolás között hangzott, s karjait úgy fonta Toothless köré, mintha attól félt volna, hogy erőszakkal elvehetik tőle.
- Nem... Nem fogok, megígérem... - nyögte erőtlenül Toothless. Teljesen meghatotta, hogy Hiccup ennyire... ragaszkodik hozzá. Lassan ő is visszaölelte, s amint tehette a szemeibe nézett - nem hagylak itt... - súgta, miközben ajkaik ismét találkoztak.
***
Éjfél is elmúlt már. Az egész tábor népe aludt, csend volt, és még a mozgásérzékelő lámpa se rezdült, annak ellenére, hogy állt alatta valaki. Drago Bludvist mozdulatlanul meredt a sötétbe, ami nála a legrosszabb jel volt. A híres vihar előtti csend.
A házak közt valami mozdult. Az árny nem csapott nagy zajt, a férfi azonban idegesen szisszent fel a motozásra. Ügyesebb embert is megbízhatott volna, villant át az agyán, de most már nem számított.
Az alak kilépett a házak közül, a lámpa pedig egy kattanással fényárba borította a ház falát.
- Drago! Öröm látni, hogy ilyen kései órában is... - nehéz volt nem észrevenni némi gúnyt a fiú hangjában.
- Késtél. Fél órát késtél. A tököd vakargatása helyett megszaporázhattad volna a lépteidet, főleg, hogy azt se teljesítetted, amire kértelek - érkezett a morgás a hatalmas fickótól, aki immár karba fonta kezeit. A mozgásérzékelő lámpa pedig elbizonytalanodott.
A srác mintha meghökkent volna, azonban úgy tűnt, a magabiztosságából nem sokat vesztett.
- Nem jöhettem hamarabb. A többiek...
A sötétben valami moccant. A lámpa fényköréből szinte láthatatlanul lapuló, kék hajú lány óvatosan kandikált ki az egyik barakk mögül. Rosszat sejtett.
Eredetileg csak pár szót akart még váltani Erettel, miután a fiú elköszönt, és, mivel biztos volt benne, hogy a saját házához megy vissza, utánaeredt, hogy idejében beérje. Nem sok kedve volt egy szobányi vicces kedvű fiú között cseverészni ilyen témáról. Azonban mikor már azt hitte, nem éri be, Eret elsurrant a ház mellett, tovább, a házsor elejéig, csendesen kezdte követni.
Valami volt a levegőben, ami nyugtalanította.
- Az volt a feladatod, hogy összepajtizz vele, nem pedig az első nap porig alázni, hogy még csak véletlenül se bízzon benned - Drago dörmögött az ismételt, mozdulatlan sötétségben.
- Nem tudtam, hogy ő az. A táborban mondtad először, ez tagadhatat...
Nem ért véget a mondat, Drago méretes tenyere ugyanis csukódott Eret nyaka körül. - Na idefigyelj te taknyos. Elég a mentegetőzésből! Most pedig takarodj vissza, és legyetek olyan jó barátok, hogyha te azt mondod neki, hogy feküdjön a vonat elé, ő azt önként és dalolva megteszi!
- Me-meheg-tehe-szihi a-anélkül is... kh - torzult el a fiú arca, miközben a férfi ujjai még szorosabban markolták a torkát. - Ne-nehem ra-rajtam múl... khhh...
A lány szeme felvillant. Egy pillanatig azt hitte, rosszul lát, vagy valaki szórakozik vele, azonban nem vesztette el a lélekjelenlétét. Egy pillanat, és a mobilja már a kezében is volt. Ugyan kétszer is mellényomott, mielőtt sikerült elindítania a videófelvételt, azonban a mozgásérzékelős lámpa épp elegendő fényt adott.
Tudta, hogy ha ezt megmutatja valaha, Dragót nem csak kicsapják, de a sitten is eltölthet némi időt... megborzongott a gondolatra, de úgy döntött, megérdemli.
Jaj, de még mennyire hogy megérdemli.
- Oh dehogynem - folytatta a sziszegést Drago - Rajtad múlik. És ha idő előtt a sínekre fekszik, háat a te feladatod lesz lebeszélni. Élve kell a kölyök, ezt ne feledd! - szemei megvillantak, egy pillanatra úgy tűnt, a marok tovább szorul, helyette viszont csak egy lendületes mozdulattal a földre taszította Eretet. - És most kotródj.
- Éhé-én... hhh-khh... - a fiú egyszerre kapott a torkához és próbált meg felkönyökölni, emiatt ismét visszacsuklott a betonra. - Dh-Drago! - kezdte volna, ebben a pillanatban azonban a torkán akadt a szó. Stormfly ugyanis kilépett a barakk mögül, kezében a telefonjával, és gyilkos nyugalommal meredt a nála két fejjel magasabb tanár felé.
- Remek műsor volt. Azt hiszem, már tudom is, kiknek küldöm el...
Drago pár pillanatra ledermedt. Végiggondolta, hogy mi lesz, ha ez a felvétel kitudódik. Ösztönösen reagált, mikor kikapta Strom kezéből a telefont, s fél mozdulattal zsebrevágta. - Senkinek nem küldöd el. Adok neked egy tanácsot: ne üsd bele az orrod mások dolgaiba, mert a végén még nagyot koppansz.
- Hé! Adja vissza! Add vissza, a rohadt életbe! Ihh... - a lány úgy ugrott neki, mint a hörcsög, harciassága azonban nem sokat ért a nála csaknem egy mázsával nehezebb férfivel szemben.
- Ha ezt még egyszer megpróbálod, holnap az első vonattal mehetsz is haza! De akkor az iskolának és az ösztöndíjadnak is búcsút mondhatsz, szóval állítsd le magad! - a férfi most megemberelte magát, hisz tudta: testi sértés esetén a lánynak hisz majd mindenki. Így csak a karját kapta el, hogy leállítsa. Pontosan tudta, hogy Stormnak mennyit jelent az a testnevelés ösztöndíj.
- Te undok, aljas... - sziszegett a lány gyilkos, tehetetlen dühvel, a tanárt azonban nem hatotta meg. - Ha elmondom ezt az igazgatónak, egy percig sem...
Pillantása a fiúra esett, aki néma könyörgéssel pillantott rá, majd elhúzta a kezét a nyaka előtt. A mozdulat félreérthetetlen volt: kuss. Stormfly tudta, hogy igaza van, azonban túlságosan dühös volt ahhoz, hogy csendben maradjon. - Az igazgató hallani fog erről, akármit is csinálsz a telefonommal, és nem hiszem, hogy bármit érne a pozíciód azzal szemben, hogy... - kifulladt. A férfi egyre erősebben szorította a kezét, hogy önkéntelenül nyikkant egyet, azonban nem adta fel. - A rohadt életbe! - nem érezte szükségét semmiféle tiszteletnek ezzel szemben a báránybőrbe bújt szörnyeteggel szemben. Minden csepp vére azt kívánta, hogy legyen átkozott, a tanárt azonban, úgy tűnt, nem hatotta meg a dolog.
- Most fogd szépen magad, és menj vissza abba a kurva faházba. Nem akarod megtudni, hogy ki vagyok, és végképp nem akarsz ebbe belefolyni, megértetted? Egyetlen rossz nyikkanás, vagy ha elszólod magad... Nos, ne akard tudni, hogy mi történik. De ne feledd: én soha, ismétlem, soha nem vagyok egyedül Felfogtad? - a megfélemlítés úgy tűnt, működött, hisz Stormlfy olyan fehér lett, mint a fal, és ráadásul még bőszen bólogatott is. - Helyes. Most pedig hordjátok el magatokat, amíg szépen mondom.
A fiú fojtott nyögéssel tápászkodott fel a földről, és figyelmeztető pillantást vetett Stormfly-ra. Kinézte volna belőle, hogy megpróbáljon visszavágni, azonban tisztában volt vele, hogy esélyük sincs.
- Jössz...? - formálta némán a szót, a lány azonban, úgy tűnt, megértette.
Néma bólintás, és mire Drago megint megszólalhatott volna, Eret és Storm futva tűntek el a helyszínről, bár a kék hajú kissé úgy érezte, mindjárt összeroskad a remegéstől.
- Storm! Hogyhogy... istenek, Storm, miért jöttél utánam? Most... a mobilod... elvette a mobilod, igaz? - Eret úgy szorította a lány karját, mintha attól félne, hogy az össze talál esni.
- El... Igen, elvette... - a lány csak ennyit tudott kinyögni, de nem sokkal később sírva fakadt a félelemtől. Nem tudta miért, csak sírt, lehajtott fejjel, hisz nem akart felnézni rá. Most biztosan csalódott benne.
- Storm... - a fiú hangja tanácstalanul megremegett. - Én... én tényleg sajnálom, hogy mindezt látnod kellett... Nem akartam, hogy bele kelljen folynod. Nagyon sajnálom, de...
- Nem... ne is kérd, nem foglak magadra hagyni ebben a helyzetben. Mert nem leszel képes harcolni ellene. Sajnálom Eret. De már én is nyakig benne vagyok - erősködött a lány, olyan elszántsággal könnyes szemeiben, mint még soha.
- Vissza fogja adni a mobilod. Tudom. Ha letörli róla a videót, nem lesz rá szüksége, sem a szüleid reklamációjára, meg a kellemetlen kérdésekre, hogy mégis hova lett... - csüggedten hajtotta le a fejét. - Ha figyeltem volna, és időben elindulok, most nem lennél itt... ez... - megtorpant. - Ígérd meg, hogy nem szólsz róla senkinek! Kérlek!
- É-én... De hisz veszélyben vagy! Én ezt... Ezt nem fogom hagyni, hallod! Nem akarom, hogy ártson neked, vagy bárkinek! - ismételgette a zaklatott lány.
Eret megállt, és szembefordult a lánnyal.
- Nem tudsz mit tenni. Nekem nem fog ártani többet, mert elhúzok ebből a suliból a francba, de te... - elszorult a torka. - Tudni fogja, hogy csak mi ketten lehettünk, ha elterjed a hír... és biztos vagyok benne, hogy meglesznek a maga eszközei ahhoz, hogy megbosszulja. Storm, ő nem az az ember, akit bármiben meggátolnak a szabályok... vagy a törvények. Én... - ujjai végigsimítottak a lány karján. - Csak féltelek.
- Tudom... De... Hisz én is téged... - a tekintetük találkozott. Stormfly aranybarna szemeinek kevés vetélytársa akadt, főleg mikor ilyen hatalmasra nyitotta őket... Szinte el lehetett veszni a  világukban...
Eret lassan nyújtotta ki a kezét. A lány mintha megborzongott volna, ahogy ujjai végigsimítottak az arcélén, azonban mikor a fiú feléje hajolt, Stormfly halvány mosollyal hunyta le a szemét.
A csók néma volt és lágy, mint az érintés, s Eret karjai valami ösztönös bizonyossággal fonódtak a lány dereka köré.
Igazi volt és őszinte. Aggódtak egymásért már milyen régóta. Storm csak állt ott, de hamarosan már Eret karjai közé bújt, fejét finoman a fiú mellkasához bújtatva. Most úgy érezte, biztonságban van, még Dragótól is.
A fiú egy pillanatig mintha elbizonytalanodott volna, azonban mikor Stormfly a mellkasába fúrta az arcát, mintha valami megváltozott volna. Minden világossá vált, és hirtelen olyan egyszerűvé...
- Jól van. Shhhh... semmi baj. Semmi baj. Minden rendben lesz...
- Csak... Csak egyvalamit ígérj meg... - könyörögte a lány, miközben lassan átölelte.
Eret magában elmosolyodott. Nem tudott volna nemet mondani, ezt tudta jól, azonban sejtette, hogy mire kéri a lány. Nem számított Drago, nem számítottak a vöröslő nyomok a nyakán, ahogy nem számítottak a következmények sem, azonban Stormfly...
- Mondd.
- Azt... Azt, hogy nem csak egy strigula leszek. Hogy most nem csak azért smároltál le, hogy befogjam végre... Én... Én nem akarom, hogy ez elmúljon... - mire a mondat végére ért, alig maradt hangja. Túlságosan félt attól, amit válaszként kap...
A fiú egy pillanatig meg sem bírt szólalni. Azt hitte, Stormfly azért fog könyörögni, hogy Dragót próbálják megállítani, vagy hogy vigyázzon magára, ami nem lett volna meglepő, azonban...
Az első pillanatban elgondolkodott azon, hogy megbántódjon-e, hogy ennyire nem bízik benne a lány, azonban jobban belegondolva... jogos kérdés. Más lánnyal talán még meg is tette volna, de Stormfly...
- Ha azért tettem volna, mert egy lány lennél a sok közül, megtehettem volna hamarabb is. Ha nem számítana, hogy mit mondasz, nem vártam volna vele... és ha azt akartam volna, hogy befogd, nem smároltalak volna le, jobb, ha tőlem tudod - szemeiben mosoly bujkált. - Hadd menjek vissza veled! Amíg Drago dühe le nem csillapul, talán jobb, ha egyedül nem...
- Rendben, csak... Csak halkan... nem akarom megint látni a képét... - Stormfly egy lassú mozdulattal kezét Eret tenyerébe engedte, szinte kérve, hogy vezesse.
A fiú lassan indult meg. Legszívesebben ismét megállt volna, csak, hogy a lányt ismét a karjai között érezhesse, azonban tudta, hogy ha Drago rájuk talál, abból nem lesz köszönet. Talán nagy baj sem, azonban nem akarta Stormflyt ennek is kitenni. Épp eleget szenvedett már miatta, pedig szinte még össze sem jöttek... olyan idétlenül hangzott ez a szó. Stormflyra mintha nem vonatkoztak volna az általa eddig ismert törvényei a szerelemnek. Ő gyanakvó volt, és okos, aki nem egy függő kapcsolatot akart, nem egy futó, vadul ölelkező éjszakát a vágyainak, hanem valami... valami többet.
A házhoz érve Storm ajtót akart nyitni, ám az zárva volt. - Astrid biztos még mindig a srácokkal van... Na mindegy... - Storm előkotorta a kulcsot a rejtekhelyéről, s mikor ajtót nyitott, Eretet is beinvitálta. Maga se tudta miért, csak... Csak nem akart elköszönni tőle.
Ahogy a fiú letelepedett az ágy szélére, egy mozdulattal húzta maga mellé Stormfly-t is. A lány meglepett nyikkanása mosolyt csalt az arcára, azonban ahogy óvatosan magához vonta, az puhán simult hozzá.
- Csak arra kérlek, hogy ne hozd a saját fejedre a bajt! Így is nyakig vagyunk benne mindketten, de te... kiszolgáltatottabb vagy neki - simította meg Stormfly egyik kéken csillogó tincsét.
- Nem érdekelnek a fenyegetőzései. Mögöttem is áll valaki, mégpedig nem más, mint a rendőrség. Egyetlen panasz, és kivizsgálják a dolgokat. - közölte vele Storm, de már nem igazán tudott másra koncentrálni, csak Eret tekintetére, érintéseire, s az illatára.
A fiú úgy húzta őt az ölébe, mint a pelyhet, s mielőtt a lány tiltakozhatott volna, száját az ajkaira tapasztotta.
- Csak vigyázz magadra... - mormogott, azonban Stormfly könnyű érintései mintha feloldottak volna benne valamit.
Ujjai puhán simítottak végig a lány oldalán, a csípején, egészen a combjáig, s egy lágy mozdulattal seperte ki a kék hajat Stormfly nyakából, hogy a válla hajlatába csókoljon. Érezte, ahogy a lány teste megfeszül egy pillanatra, majd halk nyögéssel elernyed, azonban mikor lesimította a válláról a pólója kivágását, Stormfly szelíden bontakozott ki az öleléséből.
- Ne... Még... Még ne... - kérte szelíden a kék hajú, miközben elrendezte öltözékét. Borzasztóan akarta, legszívesebben már  elmerült volna a karjai közt, érezte volna a lihegését a nyakában, miközben a takaró közé fordulnak, de... De nem tehette. Ha most nem akarta elveszíteni, akkor nem tehette. Türelemmel kellett lenni, hogy Eret könyörögjön érte.
A fiú megállt a mozdulat közepén.
- Nem akarod...? - lassan emelte föl a fejét. - Sajnálom, ha... ha hirtelen volt... ha gyors voltam. Csak tudod... - halvány vigyorral simította meg a lány arcélét. - Félsz, hogy Astrid...?
- Igen...vagyis... Az is. Meg... Meg nem is akarom elsietni - kérte Storm, de adott neki még egy puha csókot, mielőtt kicsusszan az öléből.
- Várj... - Eret utánanyúlt volna, a lány azonban gyorsabb volt. - Hé! - nevette el magát, azonban a következő pillanatban elkomolyodott. - Viszont azt nem is tudod, mire föl történt az egész incidens a... a fojtogatással - nehezen nyögte ki. Valahogy súlyosabb szó volt, minthogy magára tudta volna értelmezni, azonban a valóságon az eufemizmus sem változtatott volna. - Tudod... – akadt el.
- Igen? - Storm minden szavát hallani akarta. Hiszen ha van valami, bármi, ahol Dragot megfoghatják... Ám nem mondhat erről semmit. Eret megőrülne az aggodalomtól, ha megtudná, hogy véget akar vetni ennek.
- Tudod... - a fiú nyelt egyet. - Lett volna egy feladatom, ami nem sikerült a legfényesebben... pontosabban azelőtt eltoltam, mielőtt megkaptam volna. Nameg... ez már több volt, mint amire kapható lettem volna. Persze, megcsináltam volna, ha kell, de mivel sejtem, mit akar... - nagy levegőt vett. - Azt... azt akarta, hogy figyeljem Toothlesst. Pontosabban hogy barátkozzak össze vele, manipuláljam, ahogy neki tetszik és jelentsem a lépéseit, azonban... erre nem én vagyok a megfelelő ember, ezt te is láthatod... - érezte, ahogy a gerince mentét verejték csordul le. A lány nagy szerelme is bizonyára eddig tartott. - Sikerült az első napon összeszólalkoznom a sráccal, ami egy dolog, de Dragónak aztán mondhatom, viszont... Biztos vagyok benne, hogy nem azért figyeltetné, hogy a ,,gyenge egészségét megóvja" - rajzolt az ujjaival szarkasztikusan idézőjeleket a levegőbe. - Én... biztos vagyok abban, hogy valamit tervez vele. És ha sikerül végrehajtania, nem fogja a kölyök érdekeit vagy jogait nézni.
Storm szótlanul hallgatta, a szeretetét viszont nem rendítette meg.
- Eret... Mondd, tudsz bármit is arról, hogy Dragonak miért kell a srác? Úgy értem, új diák meg minden... De nem tűnik különlegesnek... Mármint azt a farkasos esetet leszámítva.
A fiú elgondolkodva pillantott maga elé.
- Valaminek... valaminek kell lennie. Magától senki nem lesz ennyire... fura, nem? Ha ránézel, szinte... szinte zavaró jelenség. Mintha titkolna valamit, ahogy a magukfajták szokták, tudod, fekete, egyik szeme sír, másik haj, satöbbi - vigyorodott el. - Drago maga alatt vágja a fát az egésszel, hiszen... Őszintén, nem akarom tudni. Hogy mire kellhet neki...
- Nem emo a gyerek, Eret. Nem tűnt fel, hogy a stílusa szinte megegyezik Gliderével? Őrajta viszont látszik, hogy más... Szerinted ő is... Ő is sárkányerejű? - az utolsó szót szinte suttogta.
- Glider? - Eret egy pillanatig zavartan bámult maga elé, majd az eszébe jutott valami. - Ja, az a copfos lovászfiú? A tulaj gyereke, vagy valami rokon, igaz? Most hogy mondod... van benne valami. Nézd, azok után az erdőben, meg hogy Drago... - nyugtalanul pillantott fel az előtte álló lányra. - Gondolod, hogy igaz lehet? Általában... általában meg szoktam ismerni őket, de... róla valahogy eddig nem gondolkoztam el. Olyan... semmilyen. A sárkánylelkűek...
- Mások. - fejezte be helyette Stormfly. - Különlegesek. Furák. Néha feltűnőek. - nem, nem üres szavak voltak. Hanem egy jól megtervezett, értelmes célozgatás. Az ő kék hajára. A furcsa viseletére. A kihívó, mégsem megszólítandó önmagára...
Eret egy pillanatig oldalt döntött fejjel tanulmányozta a lány arcát, majd lassan elmosolyodott.
- Azt hitted, nem tudom? Süt rólad, Storm. Viszont ha arra gondolsz... nekem... nekem tetszik. Azt is mondják, hogy a sárkányerejűek tüzesebbek, vagy sem? Hé! - nevette el magát, mikor a lány úgy lökte mellkason, hogy hanyatt dőlt az ágyon. - Ez most gonosz volt!
- Lehet, hogy ezt mondják, és az is lehet, hogy igaz. Ezért fogsz most meglakolni - Storm nem viccelt, tényleg kacagva letámadta, ámde ebből csak csókcsata lett.
A lány harci kedvének az vetett véget, hogy egy óvatlan pillanatban Eret a karjait egy mozdulattal lefogva húzta magához, hogy Stormfly csak a kárörvendő vigyorát látta, mielőtt az arcát a fiú vállába fúrta volna, majd óvatosan kiszabadította a karjait, hogy átkarolja.
- Ugye nem is olyan rossz, sárkánylány? - Storm nem látta a másik arcát, azonban tudta, hogy mosolyog. Érezte, ahogy Eret a hajába szuszog, és orrát a lány feje búbjához támasztja, azonban most nem volt kedve tiltakozni. Őszintén szólva ereje sem nagyon.
Eret lassan elvigyorodott. Stormfly lassuló lélegzete a nyakában, a mozdulat, ahogy szinte összegömbölyödött a karjai közt, mind-mind úgy tűnt, mintha rég megszokott, természetes dolgok lettek volna. Volt benne valami különleges. Valami... valami több. Érezte ő, ó, de mennyire hogy érezte a lányban szinte reszkető vágyat, azonban úgy tűnt, Stormflyt ez nem akadályozta meg abban, hogy önmaga maradjon. Nem dobja oda magát, de nem is játszik szerepeket, nem hallgatja el az igazságot, mégsem... mégsem tűnt bántónak.
Stormfly. Sárkánylány. Mikor először látta, már tudta róla, hiszen mintha csak szándékosan hívta volna fel magára a figyelmet, azonban eleinte nem tulajdonított neki nagy jelentőséget...
Maga is csodálkozott, hogy milyen hirtelen változott meg mindez.
A lány, aki végignézte a találkozását Dragóval, sőt, mi több, be is avatkozott, hogy a lehetetlent megkísérelve ő, a mellette szinte törékeny, tizenegyedikes lány, kislány ellenálljon egy dühöngő, dühöngő őrült géniusznak...
És most itt van. Itt szuszog a karjai közt, és talán mindjárt elalszik...
Szinte hihetetlen.
Természetesen sikerült úgy elaludniuk, ami abból a tekintetből, hogy Asztrid is visszatért, nem volt a legszerencsésebb. A lány amint benyitott, majdnem elejtett mindent a döbbenettől, s egy igencsak sietős mozdulattal sikerült visszacsuknia az ajtót. Egy pillanatig azt hitte, csak káprázott a szeme, de mikor megint bepillantott, ugyan az a látvány fogadta, mire inkább fogta magát, és visszament Ruffnut és Meatlug kunyhójába, bekéredzkedve éjszakára, s persze jónéhány órát végigpanaszkodva. Lesz ebből Stormnak nemulass holnap reggel... Méghogy a legjobb barátnőjének nem szólt, hogy fiút hoz a házhoz! Ráadásul egy végzőst!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :) Stormfly meg Eret....Hûha :) XD

    VálaszTörlés
  2. Ez a rész egyszerűen csak… aranyos. A Toothcup, ez a megrendíthetetlen bizalom közöttük… csak nyiff.
    És ez a kitekintés is tetszett, életszerűbbé teszi az egészet, és közelebb hozza a karaktereket… és oké, NAGYON shippelem *-*
    Drago most már biztos, hogy tervez valamit… ahjahjAHJAHJ, nagyon rosszat sejtek…
    A végén Astrid… magam előtt láttam, ahogy kinyitja és visszacsukja, hát én ott meghaltam XDDDDDDDDDD Cukkerek *-* Astrid pedig mint egy kihagyott anyuka XDDDD
    Egy fejezet…. NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!! #Luke

    VálaszTörlés